TÁJÉKOZTATÓ Tájékoztatom, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. évben is elindítja a „Nyári diákmunka” központi munkaerőpiaci programot. Baranya megyében a diákok egységes foglalkoztatása érdekében a program keretében legfeljebb 1 hónap időtartamra, maximum 4 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként 55.500 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program kezdő időpontjában már betöltötték a 16. életévüket, annak befejezésekor pedig még nem múltak el 25 évesek. 18. életévét be nem töltött kiskorú foglalkoztatása esetén az ügyben eljáró kiskorúval együtt a törvényes képviselőnek is jelen kell lennie, a szükséges iratokat a kiskorúval együtt a törvényes képviselőnek is alá kell írnia, továbbá a kiskorú személyes adataival együttesen a törvényes képviselő személyes adatait is szükséges feltüntetni. A program 2016. július 1. és 2016. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozik. Érdeklődni/jelentkezni Hollóvári Magdolna polgármesternél lehet 2016. június 6-ig személyesen vagy a 72/377-777-es telefonszámon.
|